Körhinta.

Csöngettek.

Az ajtó előtt zokniban ordibál a gyomrom görcsbe szorulva ...

<3

              "Ha beleszarsz a fészkedbe,szarj bele egészen!"

Köszönöm.

Megvolt.

Hogy lehetne túllépni a múlton,ha mindig felbukkan?

Ma folyton ez jár a fejemben.

Bekopog.Csenget.Árnyék a sarokban.Rezeg a telefonban.Szemben ül a buszon.Mered a képernyőn.Üzenetben villog.Morajlik.Suttog.Beleüvölt az arcomba.

Talán jelentéktelen.Talán nem mindig az.

Hogy lehetne így kikerülni,elkerülni,elfelejteni?

Csak mondja meg valaki.

                                                       * 

Nem törölném ki egyik napot sem,ami elhozott ide.De azzal a tudattal foglalkozni,hogy mehetett volna egyszerűbben,és kevésbé fájón,akkor mikor színesek voltak a levelek,és gombokat festett a járdára egy kallódó lélek,... nehéz.

Most elém terített mesék,csodadarabok várnak,mindennap...

Nem lehetne jobb*

..."csak azt akarom,ami van"...

Talán csak ha olyan lennék,amilyen lehettem volna,ha ...ha nem vette volna el évekkel ezelőtt valaki,azt a valamit belőlem.

Gyűlöllek érte.

Sosem a megfontoltságomról voltam híres.Sosem mondták nekem azt,hogy érett vagyok,mert nem is...

Talán ezért adok új esélyeket az olyan dolgoknak is,amiknél mások azt mondják,neked fog fájni megint,nem lehet megjavítani már,hamvába halt dolog ez...

Egy cipőnek,egy szakadt blúznak,egy szerelemnek...

Sosem bántam meg.

Sosem fogom.

De néha azt kívánom ne legyenek előttem romlott példák,meghasonlott emberek egy irreálisan boldognak hitt kapcsolatban,amikbe annyira elvesztek,hogy saját magukkal sincsenek már tisztában.Ne legyenek előttem múltbéli rosszul meghozott döntések,a végletekig kifacsart,és elhajított lehetőségekkel,megoldatlan gondokkal...

Könnyebb lenne,egyszerűen kitörölhetővé tenni az ilyen emlékeket... Hogy csak nyomhassak egy delete-et ha érzem,hogy ezen nem tudok átvánszorogni...

De nincs ilyen,ahogy nem minden mese ér boldogságosságos véget...

Ezért csak annyit szeretnék,hogy el tudjam hinni,hogy megváltozhatnak a dolgok.

Szeretném eldobni a félelmeket a flegmán mélybe hajított csikkekkel együtt....

Szeretnék elmenni egy vidámparkba,és hányásig tömni magamba a vattacukrot,és felülni a legnagyobb körhintára,és a legjobb barátommal tudatmódosításosat játszani a tengerparton...

A kezemet kereső kéz kell,a takarók alatt...és a meleg szuszogás a vállamon.

Megtanítottak,hogy kell elhinni,azt is ami lehetetlen...Megtanultam töviről-hegyire,és itt vagyok,és olyat kéne elhinnem,ami már előttem van.Amibe nyakig merültem...

Láttatok már hegyikristályt?

Mert ez olyan tiszta...

És szép...

Mégis olyan szörnyen lassan megy...és ezért magamat gyűlölöm.

Mert tudom,hogy ez más...és nem lehetne jobb.

                                                     *

"Egyszer volt,hol nem volt,volt Candy és Dan...Éppen tombolt a forróság.A gyanta is leolvadt a fákról.A fiú bárhová felmászott,erkélyekre kúszott,bármit megtett volna.Óóó,édes Dany...Ezernyi apró madár fésülte a lány haját.Minden aranyszínben játszott...Egy éjjel az ágy tüzet fogott.A fiú helyes volt,és sok trükköt ismert.Napfényen és csokin éltünk...Egy különleges élmény délutánja volt...Dany a fenegyerek,Candy eltűnt...A Nap utolsó sugarai cápákként cikáztak.Most úgy akarom,ahogy te...Sebtében robbantál be az életembe,és ez tetszett.Az öröm tócsájában gázoltunk.Combig merültem benne.Aztán rés támadt a dolgok közt,és az egész föld megbillent.Erre vártunk,mindig ezt akartuk...

Ha bennem vagy,a gyász násza kell életre...soha többé nem alszom el...a szörnyű medencében...a kutya természete,hogy megugassa a macskát,a csirkéket,és a futó papot... bármerre néztem...néha gyűlöllek...péntekenként...nem akartam a szemedre hányni...soha nem akartam elmondani,nem akartam,hogy kijöjjön belőlem,de már semmit sem tehetek...és te csak azt hajtogattad,hogy semmi baj,nincs semmi baj...hogy minden jóra fordul...röhögnöm kell,micsoda tréfamester lettél...virággal telt váza az ágy mellett...virágok..."

"Azt akartam,hogy találjon bennem valamit.."

"Nem álltunk meg és nem néztünk egymásra.Nem mondtunk semmit.Nem emlékszem,hogy kinyújtottam volna az ujjaimat.Egyszer csak a kezében volt a kezem;ez volt minden,amit tudtam."

"Joona szomorú dalokat játszott barna műanyag furulyáján,órákig ült képeskönyve előtt anélkül,hogy lapozott vagy megszólalt volna.Arról ábrándozott,hogy nagymama a sárgarépa-és tarlórépakockákkal valamint zellerszárakkal együtt régi vasfazékjába pottyant engem is,és rózsaszín babahúsomból illatos,forró levest kavar.Rossz napjain fehér kiságyamhoz lopakodott és két kézzel tépte ki pihehajamat.Jó napjain takarót terített a gyerekszoba asztalára,és az alá bújtunk bejátszani.Zseblámpa volt nálunk meg banánpép,és "Jónás a cethal gyomrában"-t játszottunk.Joona magához szorított,és előre-hátra hintázott.A takaró mögé képzeltem a viharos tengert,hullámain a mi bálnánk hánykolódott a végtelenségig föl-le,föl-le.

Joona aranyhaja és csengő hangja életem első emlékei.Sokáig biztos voltam benne,hogy Joona az egész világ."

"Le kellett volna rajzolni ezt a képet Iannak és rámutatni,nézd,itt a mi történetünk,itt az a pont,ahol minden elkezdődött?Ezt szerettem volna tenni.Meg szerettem volna találni azt a pontot."

"...és a pillanat,csak ez a pillanat,amikor nem kell attól félni,mi történhet később."

"...arra gondoltam,milyen érzés lenne,ha most elmenne,és nem jönne többé vissza."

"Sosem tudtam ezt elképzelni.A szerelmet,amit annyira teljesnek érzek,hogy siránkozhatok,lehetek zavaros,mégis ragaszkodik hozzám,és azt akarja,hogy másnap mellette ébredjek fel."

"Pihenhetnék a hó alatt tavaszig,semmiről sem tudva..."

Ezeket azért,mert az egyik kedvenc könyvem....

És hátha más is kedvet kap hozzá=)

"...még emlékeztem,hogy tegnap szerettem.Ő meg elúszott,mint a köd,kis macskalábakon."

"..füstkarikákat fújt,én meg behunytam a szeme,és azt kívántam,bár az enyém lenne.."

"...beszívtam hajának cigarettaszagát,és vártam hogy jöjjön az álom..."

"...úgy csináltunk,mintha bármikor visszafordítható lenne,ami köztünk zajlik.."

"Szerintem a világ nem értékeli eléggé,hogy mennyi mindent sikerül végül nem kimondanom..."

"...nagyon szeretett beszélni,mégis magányos volt.."

"...csak feküdt cigarettázott,és mondogatta,hogy szeret,de úgy,hogy meg sem szólalt..."

"Üres,elkeseredett hangulata volt a hallgatásunknak."

"Kellett volna valaki,akinek kijelenthetem,hogy ennyi volt,itt a vége,nem bírom tovább..."

"Az egész olyan volt,mintha vízióként látnám egy előző életemet,ami nem volt túl rég,mégis olyan messze van,hogy tudom,akkor boldog voltam,de arra már nem emlékszem,milyen érzés volt a boldogság..."

"Hosszú idő után vallottam csak be magamnak,hogy már nem érzem a jelenlétét,és néha elkeseredett kitartással hajnalig hallgattam a csendet,próbáltam felidézni az arcát..."

"Olyan gyönyörű nap volt.Meleg és élettel teli.Nem tudtam elhinni benne ezt a jelenetet..."

"...ahogy a szemébe néztem,láttam,hogy velem van.Ez elég ritkán fordul elő."

"Azzal töltöttük az időt,hogy életben maradtunk."

Elmentem...majd jövök...

Majd...